Kiadványaink...
A
Dunántúli Tudományos Intézet angol
és magyar nyelven egyaránt megjelentet könyveket és folyóiratot, amelyek
a hazai és a nemzetközi szakmai körökben elismertek.
A magyar nyelvű kiadványok közül kiemelkedő a Kárpát-medence
régiói, valamint a Régiók
Európája sorozat (mindkettő szerkesztője Horváth Gyula), amelyeknek
több kötete jelent már meg.
A Dialóg Campus
Kiadó által megjelentetett Területi
és települési kutatások című sorozat (szerkesztője Hajdú Zoltán) többnyire
disszertációkat, monográfiákat jelentet meg.
Szintén sorozattá állt össze a már hagyományosnak tekinthető, eleinte
két, később háromévente megrendezésre kerülő Falukonferencia
előadásainak gyűjteményes kötetei (sorozat szerkesztő: Kovács Teréz),
amelyekből eddig hat jelent meg, 1991-ben, 1993-ban, 1995-ben, 1997-ben,
2000-ben, és 2003-ban.
Kutatói bibliográfiák
sorozatunkban kutatóink megjelent munkáinak irodalomjegyzékét adjuk közre.
Könyvajánlónk olyan szakmai
műveket mutat be, melyek összeállításában részt vettek az intézet munkatársai.
A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja adja ki a
Tér és Társadalom
című folyóiratot, amely a hazai és nemzetközi regionális tudomány ismert
szakembereinek írásait teszi közzé.
|